Meleg szemmel

1 százalék

Az Európai Parlament bírált három tagjelöltet a melegek jogai miatt

Az Európai Parlament úgy foglalt állást, hogy Horvátországnak, Macedóniának és Törökországnak garantálniuk kell azt, hogy a melegek és leszbikusok valódi jogi védelemben részesüljenek. Ez a csatlakozás feltétele.

Mind a három állam esetében a jelentésben bírálta az Európai Parlament az LMBT-személyek jogállását, valamint a testület emlékeztette a tagjelölt országokat arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés elleni jogszabályok bevezetése nem csak kötelező érvényű, hanem visszafordíthatatlan.

Horvátországot kritikával illették amiatt, hogy 2009-ben de facto betiltották Zágrábban a meleg felvonulást, és a kormány lemondott azon jogszabályok kidolgozásáról, melyek hatékonyak lehetnének a homoszexuálisokat érő diszkrimináció elleni küzdelem területén. Törökország esetében a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű személyek szisztematikus üldözését vetették az állam szemére. Macedónia esetében is rámutattak arra, hogy az államnak ki kell terjesztenie a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló törvény hatályát a szexuális irányultság és nemi identitás alapján is - tudósított róla a GCN meleg mazagin.

Ulrike Lunacek, az EP LMBT-csoportjának társelnöke úgy fogalmazott: „Nagyon örülök, hogy a mi módosításaink szükségességét elfogadta az Európai Parlament a homoszexuálisok jogainak védelme érdekében, Macedónia, Horvátország és Törökország esetében. Ezzel is megerősítették, hogy a diszkrimináció-ellenes szabályoknak azonosaknak kell lenniük valamennyi tagjelölt ország esetében".

A határozatot üdvözölte a testület másik társelnöke, a brit képviselő Michael Cashman is. Hozzátette: „Az Európai Unió felvételi kritériumai teljesen világosak: a kisebbségeket meg kell védeni a megkülönböztetés ellen, és ez magában foglalja a szexuális irányultság alapján történő diszkriminációt is. Ez az egyik legfontosabb alapelve az Európai Uniónak, és mi szigorúan ellenőrzi fogjuk annak végrehajtását”.

Hanzli Péter
 

2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.