Meleg szemmel

1 százalék

Márciusban érkezik Adam Lambert új albuma

Tavasszal jelenik meg a nyíltan meleg amerikai énekes, Adam Lambert második albuma, a Trespassing”. Az első szám, a „Better Than I Know Myself” már fel is került a YouTube-ra. A várható megjelenés kapcsán interjúk sorát adta Lambert, melyekben továbbra is rendszeresen kitér LMBT kérdésekre.

Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel!

 

 

Február 3-án Adam Lambert hivatalos YouTube/VEVO csatornáján mutatta be azt a videoklipet, mely következő, „Trespassing” (Sony Music/RCA Records/ 19 Entertainment) című albumának első dalához, a „Better Than I Know Myself” című szerzeményhez készült. A klipet Ray Kay (Britney Spears, Lady Gaga) rendezte, és a hónap elején rögzítették Los Angelesben. Ray Kay és Lambert korábban a „Whataya Want From Me” című dalhoz készült klipet készítette közösen.

Adam Lambert idén tavasszal jelenteti meg várva várt második albumát, mely a „Trespassing” címet kapta, és amelynek az énekes látta el produceri teendőit is. Január közepén Adam Jay Leno legendás Tonight showjában, valamint Ellen De Generes műsorában adta elő tökéletesen a korong első slágerét, a „Better Than I Know Myself” című dalt.

Amellett, hogy producerként és több dal társszerzőjeként dolgozott, Lambert olyan világsztárokkal működött együtt az album elkészítésekor, mint Pharrell Williams, Dr. Luke, Claude Kelly, Benny Blanco, Bonnie McKee, Nile Rodgers, Sam Sparro, vagy éppen BC Jean.

A most megjelenő klip és a leendő lemez promótálására Lambert több interjút is adott, s nyíltan vállalt melegsége kapcsán is többször érintett LMBT témát. Az egyik interjúban úgy fogalmazott, mind a mai napig nehéz melegként élni ebben a világban. Nem pusztán az orientáció, hanem azon „mérgező, tudatlan” légkör miatt, mely mindannyiunkat körülvesz. A januárban 30. születésnapját ünneplő Lambert beszélt az általa írt „Outlaws of Love” című számról is, melynek témája a szerelem, köztük az a fajta szerelem is, mely „önmagát megnevezni fél”.

Az idézett megnyilatkozást aztán hamar igazolta az élet. A Yahoo! portál közzétette az interjút, ám a kommentek között rögtön megjelentek a homofób megjegyzések, amelyeknek semmi közük nem volt a zenéhez. Az egyik hozzászólás például arra tért ki, hogy számára akkor lenne sikeres egy nap, ha valaki azt tenné Adam Lamberttel, amit tettek a gyilkosok egykoron Matthew Sheparddel. Shepard, a 21 éves amerikai diák, 1998-as meggyilkolása óta a homofób indíttatású, értelmetlen erőszak jelképévé vált, akit két fiatalember kínzott meg Wyomingban. A GLAAD nevű szervezet rögtön azt kérte a Yahoo!-tól, hogy saját alapelveivel összhangban távolítsa el a gyalázkodó bejegyzést – s az oldal meglehetős gyorsasággal ennek eleget is tett.

Amióta Adam debütáló albuma, a „For Your Entertainment” 2009-ben megjelent, világszerte közel 2 millió példány kelt el belőle. Lambertet a legjobb férfi pop vokál előadásért Grammy-díjra jelölték a 2010-es „Whataya Want From Me” című dal előadásáért, valamint megjelentette „Glam Nation Live” CD/DVD és „Acoustic Live!” EP kiadványát is. Ő az első American Idol, aki a tehetségkutató versenyt követő évben debütáló albumával körbeturnézta a világot. A tavalyi év novemberében az MTV European Music Awards színpadán Adam a Queen együttessel – akik a rendezvényen életműdíjat vehettek át - közösen lépett fel. Magával ragadó előadásuk az egész EMA díjátadó fénypontja lett, és tökéletesen megkoronázta Adam Lambert karrierjének kiemelkedő éveit. Lambert ezen kívül idén nyáron egy kisebb európai turnéra is indul, a Queen még meglévő tagjaival (a gitáros Brian May-jel és Roger Taylor dobossal) együtt – értesült róla az MTV zenecsatorna.

fotó: Sony Music

A Sony Music sajtóanyagának felhasználásával összeállította: GayBatman

 
2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.