Meleg szemmel

1 százalék

Sarkozy továbbra is ellenzi a melegek házasságát és közös örökbefogadását

Nicolas Sarkozy francia elnök, aki vélhetően a kormánypárt, az UMP jelöltjeként újrázni fog az idén esedékes elnökválasztáson, megerősítette azon álláspontját, hogy elutasítja az azonos neműek házasságának legalizálását. Ellenvéleménye a meleg párok közös örökbefogadására is vonatkozik.

Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel!

 

 

Sarkozy a Figaro-nak adott interjújában tért ki arra, hogy a melegházassággal és a homoszexuális párok közös gyermek örökbefogadásával kapcsolatos jogi álláspontja nem változott. Ezen kérdéseket így választási programjába nem fogja felvenni (nem úgy mint a szocialisták és elnökjelöltjük, Francois Hollande – lásd minderről korábbi híradásunkat). Az elnök elfogadja a jelenleg érvényben lévő bejegyzett élettársi kapcsolatot, ám azért sem támogatja az azonos neműek házasságát, mert az „megnyitja az utat a homoszexuálisok gyermek örökbefogadása” előtt.

„Ezekben a nehéz időkben, amikor meg kell őrizni a társadalom pilléreit, amelyekre az épül, nem tűnik szükségesnek a házasság, mint eróziós folyamatban lévő, jelentős társadalmi intézmény” megnyitása a melegek előtt - mondta Sarkozy. A konzervatív államfő hozzátette: sok meleg jó szülő, de még ez sem elég ahhoz, hogy úgy gondolja: át kell, hogy írják a törvényt, egy új családdefiníciót meghatározva.

Sarkozy egyébként még hivatalosan nem jelentette be, hogy beszáll a kampányba. Ezt várhatóan február végén vagy március elején teszi meg, ám kevesen vannak, akik szerint nem kíván újrázni a jelenlegi elnök. Leendő legesélyesebb versenytársa, Francois Hollande – a közvélemény-kutatások szerint – egyelőre népszerűbb, mint Sarkozy.

Franciaországban 1999 óta van életben a bejegyzett élettársi kapcsolat (a PACS) intézménye, amely azonban a házasságnál (és más országok regisztrált partnerkapcsolati szabályozásánál is) kevesebb lehetőséget nyújt a meleg párok számára. Megválasztásakor egyébként Sarkozy azt ígérte, hogy javítani fogják a PACS-et, s a brit mintához hasonlóan közelíteni fogják azt a házasság joghatásaihoz, ám ez ebben a – lassan véget érő elnöki periódusban – még nem történt meg (s vélhetően már nem is fog).

Sarkozy házassági egyenlőséget elutasító álláspontja közben a francia társadalom nagyobbik fele (63 százaléka) már támogatja azt, hogy megnyissák a házasságot az azonos nemű párok előtt.

fotó: gay.ru

Hanzli Péter

 
2012. 05. 18. Péntek

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

Kutatás

EuroGames

Fétish Weekend

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Ezen a napon történt...

Május 11.

  • 1868-ban ezen a napon használta először a "homoszexualitás" és a "heteroszexualitás" kifejezéseket Kertbeny Károly egy Karl Heinrich Ulrich-nak írott levelében.
  • 1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí, a világhírű biszexuális művész, akinek többek között Federico García Lorca költővel is volt szerelmi kapcsolata.