KeresésGAY GUIDESZERVEZETEK
MELEG KÖZÖSSÉGEK
MELEG HELYEK
Linktár
Meleg blogok |
Matt Bomer előbújt
2012-02-16 - Bobák Zsombor
A 34 éves, jóképű amerikai színész a napokban vallott homoszexualitásáról. A hétvégén egy díjátadó gála keretei között beszélt boldogságáról, melyet egy másik férfi oldalán talált meg. A meleg pár három gyermeket nevel közösen.
Bomer a múltban talányosan fogalmazott nemi vonzalmairól, amikor szembesítették a róla keringő pletykákkal. 2010-ben így nyilatkozott: „Nem nagyon érdekel ez az egész. Tökéletesen boldog és elégedett vagyok a magánéletemben.” A fiatal színészt korábban a Légcsavar, A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet és a Lopott idő című filmekben láthatta a közönség, illetve a True Calling – Az őrangyal és a White Collar című sorozatokban, de felbukkant a Glee egyik epizódjában is.
Anne Rice írónő egyébként a napokban úgy nyilatkozott, miközben legújabb regényét írta, mely egy vérfarkasról szól, végig Matt Bomerre gondolt, így ha valaha a könyvből filmadaptáció készülne, reméli Bomer alakítja majd a főszerepet. Matt Bomer azt is elmondta a díjátadón, hogy nagyon büszke arra, hogy megkapta ezt a díjat egy olyan szervezettől, amely élen jár a HIV/AIDS elleni harcban. fotók: afterelton.com; towleroad.com Bobák Zsombor |
2012. 05. 18. Péntek
MagunkrólA FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox. A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu. Legolvasottabb
Ezen a napon történt...Május 11.
|